Magyarország első épületelhúzása – Dunapataj nagy templom elhúzás
Belföld
Magyarországon különleges építészeti technikának számított az épületelhúzásos művelet mellyel épületek bővítését kivitelezték


Azonban a templom szétválasztása nem csak sikernek adott szárnyat, de a Patajiak körében is legendaként terjengett a szóbeszéd szerint Möller Károly nem merte végignézni az elhúzás folyamatát.
A templom elhúzásának terve
Möller Károly terve az volt, hogy a szentélyt kettévágva a templomot acélrudakon arrébb húzzák, 8 métert majd az üreges részt befalazzák.
„1932- ben az Egyesült Államokba is ellátogatott és innen származhat az ötlet miszerint a templom bővíthető ezzel a tökéletes módszerrel.”
Nyilatkozta Schill Tamás a Dunapataji Múzeum vezetője.
„Úgy választotta el, hogy egy könyöknyi szélességben a kőművesek szétvésték. A szentély falai alá acélhengert rakott majd az egészet odébb tolta.” mesélte Pastyik István történész.
Rengetegen kételkedtek Möller Károly terveiben, de végül a templom elhúzása sikeres lett.
Az első templomelhúzás rövid időn belül lezajlott balesetmentesen hatalmas sikert aratva és ezzel még nagyobb férőhelyet biztosítva a Dunapataji katolikus hívők számára.

Azonban a templom szétválasztása nem csak sikernek adott szárnyat, de a Patajiak körében is legendaként terjengett.
A szóbeszéd szerint „Möller Károly nem merte végignézni az elhúzás folyamatát ezért lement a dunára egy pisztollyal a kezében és várta a hírt, hogy sikeres lesz-e a hadművelet vagy sem, amennyiben elbukik, a terve abban a pillanatban fejbe lövi magát. „
-Nyilatkozta Kiss József egy Dunapataji lakos.
Patyik István történész a következőt nyilatkozta, amikor az RTL-klub munkatársai feltették számára a kérdést, hogy a legenda mennyire fedi a valóságot: „Möller Károly végig jelen volt a templom elhúzás alatt mi több ő irányította az egészet. Az emberek szeretnek fantáziálni. Möller Károly végig jelen volt és kezében tartotta az irányítást.

A templomelhúzást egész Dunapataj lakossága ünnepelte. Arth Erzsébet édesapja kőművesmester volt, aki szintén jelen volt brigádjával együtt a templomelhúzásnál 1934-ben és élete végéig mesélte, hogy hogyan is zajlott a Dunapataji templom elhúzása. Dunapatajon ők építették a legtöbb házat fiával együtt.
Az RTL-nek Királyné Arth Erzsébet azt nyilatkozta, hogy: „Nagyon féltek tőle, de amikor elkészült azt az örömöt látni kellett volna összekapaszkodtak és úgy sírtak, hogy sikerült megvalósítani a tervet, de már csak akkor, amikor a 10 métert beleépítették, mert akkor volt igazi mikor már az egészet összekötötték.”
„Ez volt az első eset Magyarországon, hogy épületet húztak el ezzel Dunapataj megelőzte Pestet 8 évvel. – tette hozzá Pastyik István történész.